Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy 2002-ben épült társasház harmadik emeletén lakunk. Ez a legfelső szint, felettünk már csak a padlás van.
Egyik éjjel a nappali mondhatni kellős közepén 2*7 db járólap fordított V alakban elvált az alatta lévő aljzattól.
Az eseményre nem ébredtünk fel, zárt ajtó mellett alszunk, azonban reggel majdnem elestünk, mert nem számítottunk rá.
Jónéhány hangosabb, "robbanásszerű" hangot is észleltünk azóta, feltételezem ahogy a fúga elengedi a lapokat, ahogy azok egyre jobban elválnak a ragasztótól, az okozhatja ezt.
Egy hidegburkoló szerint az építéskor hibásan lett leragasztva a járólap és az eltelt idő alatt, a dilatáció miatt történhetett a baj. Ő a problémát nem látta, ugyanúgy csak elmondásom alapján következtetett. Neki is igyekeztem minél részletesebben leírni a hibát.
A nevezett területet azóta is kerülgetjük, abban bízva, hogy a szakember, aki majd a javítást elvégzi, minél több lapot meg fog tudni menteni belőlük. Sajnos nem egy darabon látszanak a repedés nyomai, pedig mint említettem, akkurátusan kikerüljük az adott területet.
Egyelőre nem is nyúltunk hozzá, mi egyrészt nem tudnánk helyrehozni, másrészt nemrég javasolta egy ismerősünk a biztosítónak is jelezni az eseményt. Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta.
Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt?
A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes.
Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek.
A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak.
Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap.
Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem.
Köszönettel, P. Zoltán
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 41 - 60 / 2374Tisztelt Kérdező!
A biztosítás megszűnésével az azt követő időszakra előre befizetett díjat a biztosító visszafizeti Önnek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, lehet biztosítót váltani évfordulóval, az évforduló dátumát megelőző 60 és 30 nap között. Fontos, hogy meg legyen jelölve a lízingcég, mint társbiztosított.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ahogyan kötelező biztosítást, úgy cascót is köthet a gépjárműre a tulajdonos és az üzembentartó is. Ha a biztosítójuk nem ad Önöknek díjat a gépjárműre, javasoljuk, nézzék meg casco biztosítás kalkulátorunkban >> a többi biztosító ajánlatát. Kalkulátorunkban egyszerűen össze tudják hasonlítani a díjakat, és meg is tudják kötni a kiválasztott biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától számított három hónapon belül értesíteni a károsultat az igény elbírálásáról.
Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított összeggel, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdés megválaszolásához ismernünk kellene a biztosításban szereplő biztosítási fedezeteket. A csoportos élet és balesetbiztosításoknál a munkáltató/szervezet dönt arról, hogy milyen fedezeteket kíván belevenni a biztosításba, így elképzelhető, hogy csak balesetbiztosítási fedezeteket tartalmazott.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a kárfelmérés után felajánlotta a károsult részére a helyreállításhoz szükséges összeget, melyet a károsult elfogadott, a biztosító pedig kifizette a kártérítést. Ezzel az ügy lezárult, a kár rendezésre került.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> a gépjármű és a szerződő adatait megadva kiszámolhatják, mely biztosítók nyújtanak biztosítást 18 év alatti üzembentartóra is. Azonban nem árt tudni, hogy a biztosítók jellemzően jóval magasabb díjat adnak számukra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítást a CLB-n keresztül kötötte, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>. Munkatársaink segítenek a régi szerződés felmondásában és a bonus-malus fokozat átvitelében. A forgalomból kivont autóra előre befizetett biztosítási díj természetesen időarányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az autókölcsönzőnél érdemes érdeklődni, valószínűleg van lehetőség náluk biztosítást kötni a bérlés idejére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, válthat biztosítót, az évfordulós váltás szabályainak megfelelően (az évforduló napját megelőző 30. napig). A biztosító emiatt nem terheli Önre a kártérítés kifizetését. Károkozói pótdíjat azonban felszámolhat mind a jelenlegi biztosítója, mind az esetleges új biztosító, ezért érdemes kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> összehasonlítani a biztosítók díjait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A régi kötelező biztosítást meg kell szüntetnie a korábbi üzembentartónak, jelezze a biztosítónak az üzembentartó-váltást és kérje a biztosítás megszüntetését. Az előre befizetett díj időarányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Azonban a teraszburkolat felfagyása jellemzően nem számít biztosítási eseménynek, a biztosítás fedezete erre nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg, az elhasználódásból eredő károkat nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a jármű rendelkezik rendszámmal, munkagép biztosítást kell rá kötnie. Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> a gépjármű kategóriánál a munkagépet válassza ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben meglévő lakásbiztosítását szeretné módosítani, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Javasoljuk, hogy kérje a biztosító írásos válaszát a döntés okáról.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az összeget és jelezni a kárszakértő hozzáállását. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Falazathoz a téglát jelölje be, a tetőnél pedig a fazsindelyt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál tudja kérni a szerződés megszüntetését érdekmúlásra való hivatkozással.