Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
2019-ben Romániában vétlen félként voltunk egy közúti baleset részesei, összetörték az autónkat. A román károkozó román kötelező felelősségbiztosítását a biztosítója visszaigazolta. Az autónk javításának meggyorsítása, valamint annak érdekében, hogy a tényleges javítási költség ismeretében adjuk be a pontos kártérítési igényt, azt javasolták, hogy a SIGNAL biztosítónál (akinél a kgfb-nk is volt akkor), az érvényes saját CASCO biztosításunk terhére, előzetes CASCO-ra javíttassuk meg az autót. Ehhez viszont a 100.000 Ft önrészt nekünk kellett befizetni azzal az ígérettel, hogy azt majd a biztosítótól visszakapjuk.
A román biztosító 2019 óta nem fizet, azóta felszámolás alatt áll, az ügyünkben per folyik ellene, illetve jogutódja ellen a Signal biztosítóval perközösségben, mivel a Signal sem kapta meg a javítási költséget.
Kérdésem, hogy megállja-e a helyét Signal azon állítása, mely szerint ők nem fizetik ki nekünk az előzetes CASCO ügyintézése során befizetett 100.000 Ft önrészünket, csak ha a román fél fizet. Véleményünk szerint mi kizárólag a Signallal voltunk szerződésben és nem kell, hogy érintsen/érdekeljen bennünket, hogy az okozó fél milyen biztosítójával hogyan kell egyezkednie a mi biztosítónknak. Korábban egy hasonló esetben a lengyel károkozónk elismerő nyilatkozata alapján a saját biztosítónk mindent intézett, nekünk a háttérfolyamatokról semmilyen információnk nem volt, nem is kellett, hogy legyen. Ebben az esetben viszont a Signal mellett, az AVUS, a VanAmeyde közvetítő cégekkel is kapcsolatban vagyok/voltam, illetve még azt is javasolták én vegyem fel a kapcsolatot a román biztosítóval (lehetőleg románul) a kifizetés sürgetése érdekében.
Többszöri panaszbeadványom ellenére sem hajlandó a Signal megtéríteni részünkre az önrészt.
Másik kérdésem, hogy jogos-e hogy a Signal nem hajlandó kármenetességi igazolást kiadni. A fenti előzmények után ugyanis biztosítót kívántunk váltani, de az új CASCO biztosítás megkötéséhez nem ad ki a Signal kármentességi igazolást, pedig nem volt semmilyen károkozásunk, arra hivatkozva, hogy a náluk akkor érvényben lévő Casco szerződésünkön egy káresemény található (a fent vázolt vétlen félként részes baleset során előzetes Cascora javíttatott autó, ami normál esetben kgfb keretein belül kellett volna, hogy rendeződjön, szerepel káreseményként a nevünkön). Csak akkor hajlandók kármentességi igazolást kiadni, ha a román fél fizet és a 100.000 Ft önrészt visszakapjuk.
A fentiek eredményeként tehát évek óta nem kapjuk vissza az önrészt, továbbá kármentességi igazolás hiányában csak lényegesen magasabb díjért tudunk Casco biztosítást kötni, így önhibánkon kívül duplán ért kár bennünket.
Kérem, adjanak tanácsot, mit lehet tenni az önrész, illetve a kármentességi igazolás megszerzése érdekében?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Helyesen döntöttek amikor előzetes kárrendezést kértek cascojuk terhére a Signal biztosítótól. Jelen állás szerint amíg a Román biztosító jogutódja nem rendezi a jogalapot és téríti meg a Signál biztosítónak a cascojukra kifizetett kártérítés összegét, addig a káruk casco kárnak minősül. A Signál biztosítónak is gazdasági érdeke, hogy mielőbb pont kerüljön az ügy végére és rendezhesse az önrészt és a kármentességi igazolást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2541 - 2560 / 2653Tisztelt Kérdező!
Az ittasság, amennyiben bizonyítható minden esetben kizáró esemény a biztosítási kárkifizetés alól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítójának jelentenie kell a káreseményt, akkor is, ha nem ismeri el, mivel a károsult is ezt fogja tenni. A biztosító a kárleírás alapján vizsgálni fogja a felelősség kérdését, műszakilag azonosítani fogja a vélt, vagy valós károkozást, itt a horpadásra gondolok, ha szükséges helyszíni szemlét is tart. Vizsgálni fogja azt is, hogy ki milyen mértékben vétett a KRESZ előírásainak, annak eredménye a rendőrség álláspontjának ellenkezőjét is eredményezheti. A sértett fél, ha be is bizonyosodik az Ön felelőssége sem kötelezheti a baleset miatt kártérítésre, arra ott van a biztosítója, minden kárral kapcsolatos igényét neki kell benyújtania. Mivel még nem történt kárkifizetés, évfordulóval ez a káresemény még nem befolyásolja díjának mértékét, a kár lezárását követően változhat bónusz besorolása. Biztosítójának a kár kifizetését követően tájékoztatnia kell Önt a kár mértékéről összegéről, hogy azt, ha úgy dönt, bónusz besorolása érdekében megtéríthesse.

Gazdasági totálkárt állapított meg a biztosító, mivel nem fogadta el a javításra felkínált összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Első lépésként, ahogy a rendőrség is javasolta kárigényükkel forduljanak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. területileg illetékes igazgatóságához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos, ha szép szóval nem lehet rávenni a szomszédot arra, hogy eme polgári kötelességét teljesítse, csak a jogi úton történő igény érvényesítés marad. Meg kellene értetni a szomszéddal, hogy ebből az elismerésből neki kára nem származik, ugyanakkor Önöket nagyon kellemetlen anyagi helyzetbe hozhatja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződésszám a rendszerünkben lévő szerződésazonosítója, melyet megtalál minden elektronikus értesítésünkben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen típusú károkozás elvileg a lakásbiztosítás felelősségbiztosítására rendezhető. Javaslom mielőbb jelentsék be a biztosítónál!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel illetékmentesen jutottak a gépjárműhöz nem tartom valószínűnek, hogy a kártérítésből eredő többlet érték után adózniuk kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom független kárszakértő bevonását és ha szükséges jogi képviselő megkeresését is. Minderről részletesen tájékoztassa mind a biztosítóját, mind az ügyben eljáró szakértőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A guruló költséget jogosan számolja fel a biztosító, azt minden esetben fizetnie kell, az amortizációt nem lehet kártérítésként elszámolni, viszont annak mértékét lehet és kell is vitatni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen hosszú várakozási idő valóban nem elfogadható. Amikor legközelebb mennek a biztosítóba javaslom jelezzék feléjük, hogy panaszt kívánnak tenni az ügykezelésre a Biztosítók felügyeleti szervénél, az MNB-nél. Ha erre sincs reakció, forduljanak panasszal a szervezethez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben javasoljuk, keresse ügyfélszolgálatunkat a +36 1 999 0620-as telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben marad jelenlegi biztosítójánál, nincs teendője, biztosítása továbbra is érvényben marad, a díjat pedig a biztosító értesítése alapján kell rendezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs megállapodásunk a DAS - szal, ezért nem szerepel a webes kínálatunkban.
Nincs tudomásunk arról, hogy online lehetőség lenne a jogvédelem biztosítás megkötéséhez.
Javasoljuk, kérjen a biztosítótól üzletkötőt, aki az Önnel egyeztetett időpontban felkeresi Önt és megköti a kívánt szerződést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A káresemény bejelentésekor a valós eseményt kell rögzíteni és lehetőleg pontosan leírni. Ez esetben tudja csak a kiérkező szakértő megvizsgálni az esetet és kárkifizetésre javasolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosítások esetében a szerződés feltételeiben rögzíti a biztosító a javítási határt, ami terméktől és biztosítótól függően a kárkori érték 60 - 100%-a lehet. Kötelező felelősségbiztosításoknál általában a kárkori érték 60%-áig javítható a sérült gépjármű, e fölött gazdasági totálkárnak számít.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Valamennyi megtakarítással rendelkező életbiztosítás jellemzője (mindenhol a világon), hogy a kezdeti időszakban kedvezőtlen a visszavásárlása.
A Generali Életút Sherpa életbiztosítás egy unit linked típusú életbiztosítás. Az ilyen típusú biztosításokra jellemző, hogy mivel a befektetési alapokat a szerződő választhatja meg, így a befektetés kockázatát is a szerződő viseli, szemben a hagyományos típusú életbiztosításokkal, ahol a befektetés kockázata a biztosítóé.
Unit linked típusú életbiztosításoknál a szolgáltatáskor a pillanatnyi befektetési érték kerül kifizetésre (egység darabszám x bef. alap árfolyama), visszavásárláskor pedig ennek a befektetési értéknek a visszavásárlási táblázatnak megfelelő %-a.
Ennek értelmében, a unit linked biztosítások esetében a magasabb befektetési hozamoknak köszönhetően a kifizetés mértéke is várhatóan magasabb lesz, mint egy hagyományos életbiztosítás esetében, viszont annak mértékére nincs garancia.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A GFB kampány során gyakran felmerül az ügyfeleinknél, hogy mennyi az autó piaci értéke, illetve sok esetben ilyenkor fogalmazódik meg a vétel vagy eladás gondolata, ezért hívtuk fel előre ügyfeleink figyelmét erre az új elérhető szolgáltatásunkra.
A honlapunkon a díjak SMS és kártyás fizetés esetén folyamatosan elérhetőek azonos a díjazással, mintha más szolgáltató online felületén kívánja az autóját értékelni, információink szerint lényegesen kedvezőbb díjjal, mintha ezt közvetlenül az EUROTAX Kft-től kéri.