Kgfb: az infláció mérséklődésével a díjak növekedésének konszolidációja várható
Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, amely a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható – olvasható az MNB friss Kgfb-indexében.
2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amely egy része szezonális hatásból ered – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint). Éves szinten 11 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 7, a nem budapesti szerződéseknél pedig 12 százalékkal. Az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díj emelkedés ütemének csökkenése várható.
A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését teljes egészében nem indokolja a károk emelkedése.
Az MNB személygépkocsikra számított korrigált Kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az I. negyedévben. Az index 2021. I. negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve –jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.
A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
forrás: mnb.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Kötelező biztosítás
Egyre több utazást foglalnak le a magyarok, az utazási irodák optimisták
Egyre több utazást foglalnak le a magyarok, az utazási irodák pedig már készülnek a nyárra, kedvező előfoglalási akciókat hirdetnek. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke azt mondta: optimistán tekintenek a jövőbe, ugyanakkor mindenkinek azt javasolja: mindenképpen kössenek biztosítást, hogy ha mégsem tudnának elutazni, visszakaphassák a befizetett összegeket.
Már hirdetik az ajánlatokat a nyári szezonra az utazási irodák. A kérdés, hogy lesz-e nyári szezon, és hogy nem túl kockázatos-e már most lefoglalni egy utazást.
A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnök híradónknak azt mondta: az utazási irodák optimisták, ugyanis úgy látják, hogy rendkívül nagy az utazási kedv. „Fel kell készülni a szezonra, ugyanis az irodák abban bíznak, hogy néhány hónapon belül megtörténhet a tömeges oltás” – fogalmazott Molnár Judit.
A Magyar Utazási Irodák Szövetsége kapcsolatban áll külföldi irodákkal is, és tudják, hogy a német utazásszervezők igyekeznek minél nagyobb kapacitásokat lekötni, a magyarok pedig nem szeretnének lemaradni, mert akkor a magyar vendégek nem tudják igénybe venni az utazásokat. Molnár Judit ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a nyaralni vágyók mindenképpen kössenek utasbiztosítást, ugyanis ha valami mégis közbejön, az útlemondási biztosítás terhére vissza tudja kapni a befizetett részvételi díját.
Van olyan ausztrál légitársaság, amely már bejelentette, hogy csak oltási igazolással engedi fel a fedélzetre az utazókat – árulta el híradónknak Kis Róbert Richárd, turisztikai szakújságíró mondta híradónknak. Ugyanakkor szerinte ezt nem lesz annyira egyszerű megvalósítani. Ráadásul úgy véli: annak nincs sok értelme, hogy a repülőn kérnek oltási könyvet, az autósoktól viszont nem, miközben esetleg az úti cél mindkét esetben ugyanaz lehet. Kis szerint egyébként az intézkedés fellendítheti az autós turizmust.
Szlávik János az ATV Start című műsorában arról beszélt, hogy talán az a turizmus jövője, hogy mindenkinél ott lesz a vakcinaútlevél. Az infektológus szerint azonban ez nem lesz egyszerű, ráadásul mint mondta nincs 100 százalékosos védettség, tehát hiába lesz oltási útlevél, néhány százalék esély megmarad arra hogy megfertőződhet az is, aki be van oltva.
forrás: atv.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban feltüntetjük, mely biztosítási ajánlatok terjednek ki a koronavírus miatti utazásképtelenséggel kapcsolatos térítésekre:
Utasbiztosítás kalkulátor >>
A Magyar Nemzeti Bank MNB pénzügyi sarok rovat ezen cikke az alábbi kérdést járja körül: A Covid miatt kórházban kezelt ügyfél után jár-e kártérítés a betegségbiztosítójától? Van-e kifizetés akkor is, ha a beteg esetleg elhunyna? (G. Mihály, Edelény). Válaszol Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.
Jelenleg a hazai vezető biztosítók döntő többsége nyújt egészség- vagy életbiztosítási kifizetést a koronavírus okozta megbetegedés vagy elhalálozás esetén. Legtöbbjük szerződéses feltételei eleve nem is zárják ki a járványhelyzetek miatti kártérítést. Olyan itthoni biztosító is akad, amelyik az elmúlt időszakban már módosított szerződéses feltételei alapján nem lenne köteles fizetni ilyenkor, ám nemrég méltányosságból mégis úgy döntött, hogy megteszi ezt.
Általánosságban tehát egy (élet)biztosítás megkötésénél két dologra érdemes nagyon figyelni:
ARRA, HOGY A SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK SZERINT PONTOSAN MIKOR, MILYEN ESETRE TÉRÍT A BIZTOSÍTÓ, ILLETVE, HOGY MILYEN KIZÁRÁSOKAT KÖT KI MAGÁNAK E DOKUMENTUMBAN.
Utóbbiak azok az esetek (pl. már megbetegedés után kötött biztosítás), amikor tehát nem jár pénz nekünk.
Magyarországon a kockázati életbiztosítások csak a biztosított elhalálozása esetén nyújtanak kifizetést annak kedvezményezettje vagy örököse számára. Az úgynevezett vegyes életbiztosításoknál ugyancsak biztosítási esemény a haláleset, ám ha az ügyfél a szerződés lejártakor is jó egészségnek örvend, az eltelt időszakra megtakarított és hozammal növelt összeget is fizetnek neki. Mindkét típusú konstrukció jótáll a koronavírus okozta elhalálozás esetén.
A BIZTOSÍTÓ HELYTÁLLÁSA ALAPESETBEN FÜGGETLEN ATTÓL IS, HOGY A JÁRVÁNY KEZDETE ELŐTT VAGY UTÁN KÖTÖTTÜNK-E ÉLETBIZTOSÍTÁST.
Figyelni kell viszont arra, hogy a biztosítók a szerződéses feltételeikben a biztosítás kezdete után – maximum 6 hónapig tartó – várakozási időt is kiköthetnek. Ha ezen időszak alatt betegedne vagy hunyna el a biztosított, akkor vagy egyáltalán nem járna kifizetés, vagy csak csökkentett összegű.
AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSOK RÉVÉN IS SZÁMÍTHATUNK KIFIZETÉSRE, HA A JÁRVÁNY MIATT BETEGEDÜNK MEG, ÉS LESZNEK ESETLEG SZÖVŐDMÉNYEINK.
A szerződéses feltételektől függően ilyenkor pl. kórházi napi térítésre, műtét miatti (akár nagyobb összegű) kifizetésre, esetleg akár a munkából való kiesés miatti jövedelempótlásra is jogosultak lehetünk.
Több egészségbiztosító korábban kizárta a fertőzés okozta betegségre való térítést, ám a Covid miatt itt is enyhítettek a feltételeken. Ennek része az is, hogy az eddigi akár 6 hónap helyett csak 14-30 nap türelmi időszakot kötnek ki. Ezzel együtt pár piaci szereplő a koronavírus okozta fertőzéssel kapcsolatos kockázati kizárás módosítását és várakozási idő csökkentését további feltételekhez kötheti, amelyekről célszerű az adott biztosítónál felvilágosítást kérni.
Friss kedvező változás, hogy sok biztosítónál immár nem kell személyesen intézni az egészség- vagy/és életbiztosítási szerződés megkötését.
TÖBB TÁRSASÁGNÁL UGYANIS A JÁRVÁNY NYOMÁN ONLINE SZERZŐDÉSKÖTÉSI LEHETŐSÉGEKET VEZETTEK BE.
Laptopunk, mobiltelefonunk vagy asztali számítógépünk segítségével élő videókapcsolat során, digitális aláírással köthetünk szerződést így a biztosítási ügyintézővel akár kockázati élet-, akár egészségbiztosításokra, illetve kiegészítő termékeikre is. Van, ahol még csak a meglévő (más biztosítással ott már rendelkező) ügyfélkörnek kínálnának ilyet, másutt viszont új érdeklődőket is várnak.
A cikk szerzője Kandrács Csaba, az MNB alelnöke.
forrás: origo.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Mi lesz a magyar biztosítókkal 2021-ben? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek
A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőit arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2021-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2020-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2021-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2021 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító
1. Év eleji terveink alapvetően arra fókuszáltak, hogy egyszerűsítsük a termékkínálatot, illetve folytassuk szolgáltatásaink és kínálatunk digitalizálását, ezzel is növelve az ügyfélélményt. A pandémia következtében életünk sokkal intenzívebb lett, és számos olyan fejlesztést vittünk véghez néhány hét alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna, különösen a digitalizáció és az online szolgáltatások tekintetében. A koronavírus ideje alatt felgyorsítottuk ezeket a fejlesztéseket. Például az életbiztosítások területén a járvány első heteiben új digitális szolgáltatásokat vezettünk be, így ezek a folyamatok is teljes mértékben távolról kezelhetővé váltak, hasonlóan a nem-élet szegmenshez. A koronavírus hatása az üzletmenetünkre és az egész piacra vegyes volt: például az elmaradt események miatt a kárigények növekedése, illetve az utasbiztosítások területén teljes visszaesés volt tapasztalható. Másrészről azonban az a gépjármű- és otthonbiztosítási termékeink hamar kilábaltak a járványhelyzetből. Összeségében képesek voltunk mindezt kiegyensúlyozni, és jó eredményeket értünk el.
2. Míg az első hullámot a gazdaság egésze jól átvészelte, a kérdés 2021-ben az lesz, hogy a második hullám milyen sokáig tart és mennyire mély nyomot hagy. A biztosítási piac stabilabb, hosszabb távra fókuszál, így az alap erős. A növekedés mértéke és az új üzletek mennyisége a gazdasági helyreállás gyorsaságától függenek majd. A kihívások azonosak, és az irány ugyanaz marad, mint korábban – sőt az egész koronavírus helyzet katalizátorként hatott az Allianzra. A múltban túlságosan is bonyolultak voltunk, nem voltunk elég gyorsak, és a folyamataink pedig elég egyszerűek, ezek miatt pedig sok esetben elmaradtunk az ügyfeleink elvárásaitól. E tekintetben nagy előrelépés történt, azonban még mindig van lehetőségünk további fejlesztésekre. A kihívás az, hogyan miként váljunk még gyorsabbá.
3. Világos elképzelésünk van a termékeink és szolgáltatásaink egyszerűsítéséről, valamint a távoli ügyintézésről és a gyors ügyfélélményről. Ezeket 2021-ben további szegmensekre és termékekre, illetve folyamatokra is alkalmazni akarjuk. A moduláris Autóm és Otthonom termékek bevezetése során megszerzett tapasztalatainkat fogjuk felhasználni további szegmensek és termékek esetében is. Tovább fogunk egyszerűsíteni és fejleszteni annak érdekében, hogy más területeken, például az ajánlatkérés és a kárrendezés témakörében ugyancsak növeljük az ügyfélélményt. Célunk egy, még a jelenlegihez képest is radikálisan egyszerűsített, könnyen kezelhető rendszer kialakítása, amelyben az ügyfél valóban élményként éli meg a biztosításkötést.
Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító
1. Az idei év soha nem látott nehézségek elé állította nemcsak a biztosítási piac, hanem valamennyi iparág szereplőit. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítási területen a gazdasági hatások időbeli csúszással éreztetik hatásukat, így összpiaci szinten, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is mind az élet, mind a nem-életbiztosítási szegmensben várhatóan növekedéssel zárjuk majd az évet. Ez azt is jelzi, hogy az ügyfelek, a lakosság bizalma erős a biztosítási megoldások és a biztosítók, mint az öngondoskodást segítő partnerek iránt, amire éppen az ilyen helyzetek hívhatják fel mindenki figyelmét. A Generali Biztosító idei évéről szólva két kulcsszót szeretnék kiemelni. Az egyik természetesen a biztonság. A járványhelyzetben ügyfeleink, munkatársaink és értékesítő partnereink biztonsága az a legfontosabb szempont, ami meghatározta az idei év munkáltatói és üzleti döntéseit, fejlesztéseit. Nagyon fontos megerősítés volt számunkra, hogy a Generali 2021 stratégiánkban megfogalmazott céljainkon, megkezdett programjainkon ebben a helyzetben sem kellett módosítanunk, sőt, megerősítette a stratégiai célkitűzéseink és törekvéseink helyességét. A másik meghatározó érték a fenntarthatóság. Ez szűkebb értelemben jelenti a pillanatnyi eredményekre, piaci részesedésre koncentráló szemléleten túlmutató partnerséget minden érintettünk, ügyfeleink és munkatársaink számára, és jelenti az üzleti szempontokon túlmutató szélesebb értelemben vett felelősségvállalást is, amelyet a Generali Csoport minden piacán képvisel.
2. 2020 egyértelműen megmutatta az öngondoskodás, a kockázati védelem és az egészségügyi ellátások jelentőségét. Bár a fejlődés, ugyan kis mértékben, de idén is látható volt, az érettebb piacokkal összevetve még van tere a bővülésnek. Hiszem, hogy a lakosság, az ügyfelek edukációjában biztosítóként fontos szerepet tudunk játszani. A tudatos jövőtervezés, a váratlan helyzetekre való felkészülés megkerülhetetlen kérdések. Nekünk élethosszig tartó partnerként segítenünk kell ügyfeleinket ezen az úton. Az egyszerűség, a gyorsaság, a hatékonyság minden piaci szereplő számára, így nekünk is kiemelt cél, és ezen célok elérésében a digitalizációra kell építenünk. Egyre több önkiszolgáló tranzakciót, elektronikus megoldást, automatikus folyamatot fogunk jövőre is működésbe állítani. A járványhelyzet hatására az ügyfelek nyitottabbá váltak a digitális megoldások iránt, így ezen a téren jövőre, piaci szinten is jelentős bővülésre számítunk. A saját működésünkben már visszafordíthatatlan változás a hibrid (otthoni – irodai) munkavégzés meghatározóvá válása papírmentesen és az online felületek használatával.
3. A vagyonbiztosítások elmúlt években tapasztalt fejlődése jövőre is folytatódni fog. Már 2021-ben és hosszabb távon is ebben az üzletágban az okos megoldások térnyerése és az assistance szolgáltatások kínálatának bővülése hoz jelentős újdonságot, amikor egy biztosítás nemcsak a kárenyhítésben, de a megelőzésben is egyre nagyobb szerepet fog játszani. Az életbiztosítások, az öngondoskodás esetében még tere van az előrelépésnek. Ennek időbeli alakulását nagyban meghatározza majd a járványhelyzet hosszú távú gazdasági hatása, amit most még nem tudunk megbecsülni. Az egészségbiztosítások piacán érzékelhető az ügyfelek igényeinek növekedése, ami minden piaci szereplő számára lehetőséget jelent. A nemzetközi Generali Csoport 2021-ben ünnepli 190 éves jubileumát. Erre a hihetetlenül gazdag örökségre, a Generali válságokon átívelő stabilitására és folyamatos megújulási képességére építve jövőre is szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, értékesítési partnereinkkel és munkatársainkkal.
Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító
1. Idén olyan történelmi pillanatot éltünk meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott. A „velem ez úgysem fog megtörténni” érzés egycsapásra átalakult, és sajnos mindenki a saját bőrén érezhette a veszélyt. Teljesen újfajta, felfoghatatlan félelemmel szembesültek az emberek, így sokaknak eszébe jutott, hogy a biztosítóhoz forduljanak segítségért. Igyekeztünk többféle megoldással - átmeneti díjfizetés szüneteltetés, biztosítási összeg csökkentés, kötvénykölcsön - segítséget adni az ügyfeleinknek, hogy ebben az olykor egzisztenciálisan is bizonytalanabbá váló helyzetben meg tudják tartani biztosítási védelmüket. A működésünk szempontjából az azonnali digitális átállás jelentette a legnagyobb kihívást. A munkatársaink közötti példátlan összefogás és együttműködés kellett ahhoz, hogy mind az értékesítésben, mind az ügyfélkiszolgálásban és termékfejlesztésben gyorsan tudjunk reagálni a megváltozott lehetőségekre. Évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettünk annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljunk. Most bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt. Ügyfeleink egy részével már eddig is digitálisan tartottuk a kapcsolatot, így jó alapokkal indultunk a veszélyhelyzet kialakulásakor. Az ügyfeleink mellett kiemelt figyelmet fordítottunk munkatársaink biztonságára. Március közepe óta kollégánk 95-98% otthonról dolgozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az átállás zökkenőmentesen történt meg, és azóta is sikeresen menedzselünk minden folyamatunkat home office-ból. A Covid-19 második hulláma tehát már teljesen felkészülten érte a vállalatot. Ennek következtében év végére sikerült behoznunk a kezdeti elmaradást, maximálisan teljesítjük a terveinket, és közel 2019-es szinten hozunk minden mutatót.
2. A koronavírus-helyzetben felértékelődött a biztosítások szerepe. Egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan helyzetekre, így megfigyelhető némi kereslet-növekedés, legalábbis bizonyos kockázati termékek tekintetében. Az igényeknek ugyanakkor határt szabnak a családok egyre szűkülő pénzügyi lehetőségei. A biztosítási szektor teljesítménye szorosan függ a gazdaság állapotától, így mindenképpen számítani lehet a pandémia elhúzódó gazdasági hatására. A munkanélküliség, és az alacsony hozamkörnyezet jelentheti a jövő évben a legnagyobb kihívást a szektor számára. A saját biztosítónk előtt álló legnagyobb kihívás pedig az ügylet jóváhagyása esetén a tulajdonosváltás, és az akvizíciós folyamat menedzselése.
3. A biztosítási szektorban éppúgy, mint a saját biztosítónknál a digitalizáció további lépései - AI támogatott kockázatelbírálás és az algoritmizált kárrendezés – hozhatnak előrelépést. A járványhelyzet által kikényszerített digitális világ jó része velünk marad a továbbiakban is, hiszen az ügyfeleink, üzleti partnereink számára sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat tesz lehetővé. Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb ügyfeleink sem idegenkednek a technikai eszközök - pl. videós kárfelmérés, online ügyfélszolgálat - használatától. Termékfejlesztésben a pandémia által előhozott új kockázati fedezetek – pl. világjárvány, munkanélküliség - bevonása jelenthet növekedést. Illetve évek óta nagy talán: az egészségbiztosítás.
Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító
1. Ahogy mindannyiunk életére, természetesen a gazdasági élet szereplőire, így a biztosítási szektorra és társaságunk működésére is hatással volt a világméretű koronavírus-járvány. A nehézségek arra is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsuk, a megváltozott feltételekhez gyorsan tudunk alkalmazkodni, közel tudunk maradni ügyfeleinkhez, sőt még új szolgáltatások bevezetésével is tudjuk őket segíteni. Az idei évben még jobban fókuszba került partneri kapcsolatunk ügyfeleinkkel, és ezt nagyon előre mutatónak érzem. A lakossági biztosítások területén nem meglepő, hogy ez az év a személyek védelmét érintő biztosításokról szólt. Egyik legfőbb feladatunknak azt tekintettük, hogy fedezeteinkkel, vagy azok kiterjesztésével megfelelően kezelhessék ügyfeleink a pandémiás helyzetet, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be termékeinkbe - például abban az esetben, ha valaki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri plusz összeget fizetünk számára. Ami a vállalati ügyfeleket és a mezőgazdasági területet illeti, szoros kapcsolatban tudtunk maradni ügyfeleinkkel és partnereinkkel, így az új helyzethez igazított folyamatainkkal megfelelő megoldásokat és védelmet tudtunk kínálni számukra. Mindezeknek köszönhetően a gazdasági lassulás ellenére is egy enyhe növekedést tudtunk elérni a vagyon- és balesetbiztosítások területén.
2. Az idei év bebizonyította, hogy a biztosítási szektor válságálló. Természetesen lehetnek begyűrűző hatások, a gazdaság visszaesése a biztosítások területén is éreztetheti majd a hatását, de bízom abban, hogy az ügyfelek bizalma, ami ebben a nehéz évben mindvégig kitartott, jövőre, amikor már remélhetőleg kilábalhatunk a járványból, továbbra is megmarad. Sőt, azt látjuk, hogy a pandémia bizonyos értelemben pozitív folyamatokat is beindított, felhívta például az emberek figyelmét az öngondoskodás fontosságára. A személyes biztonság előtérbe került, kiemelkedően megnőtt például a keresletet a kockázati életbiztosításokra vagy a startégiai partnerünknél, az OTP Bankban elérhető, munkanélküliségre, keresőképtelenségre vonatkozó biztosításainkra is. Szándékunk az, hogy az új igényekre innovatív termékfejlesztéssel egyre magasabb szintű, és rugalmas megoldásokkal válaszoljunk az előttünk álló évben is.
3. Bár nehéz év áll mögöttünk, de nem állunk le a szolgáltatásaink fejlesztésével, több újdonsággal is készülünk a jövő évre. Az egyik legjelentősebb innovációnk talán az új platformra helyezett élet és nyugdíjbiztosításunk, mely egyszerűsége, rugalmassága, alacsony költségei révén várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd. A lakásbiztosítások terén a mi kínálatunkban is elérhető lesz a minősített fogyasztóbarát termék, és természetesen ezen kívül is lesznek fejlesztéseink. A termékfejlesztések mellett új alapokra helyezzük kárrendezési, szolgáltatási területünket is. Olyan folyamatok kialakításán dolgozunk, mely nemcsak érezhetően gördülékenyebbé, könnyebbé teszik az ügyintézést ügyfeleink számára, de egyúttal olyan élményt is szeretnénk nyújtani, mely meghaladja az ügyfelek várakozásait.
Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító
1. A biztosítási szektor véleményem szerint kiválóan vizsgázott a koronavírus járvány kapcsán. Azt gondolom, sok területen sikerült megugrani azt a kihívást, amelyet az jelentett, hogy a biztosításokatmindenki egy nagyon szoros, személyes bizalmi kapcsolaton alapuló és ilyen módon értékesíthető terméknek tartotta. A pandémia rákényszerített bennünket arra, hogy a folyamatainkat átgondoljuk és azokon a területeken, ahol erre lehetőség van, digitálissá tegyük azokat. Azt gondolom, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk az ügyfelek igényeinek megfelelő egyensúlyt a digitális térben könnyen skálázható, s ilyen módon személyre szabható termékek, illetve a továbbra is komoly tanácsadói hátteret igénylő személyes vagy hibridtermékértékesítés között. Visszatérve a teljesítményre, továbbra is úgy gondolom, hogy középtávon a pandémia a biztosítói eredményekben is nyomott fog hagyni: az MNB harmadik negyedéves adatai már egyértelműen visszajelezték azt, hogy lassult a díjbevétel növekedés dinamikája. Nagy kérdés, hogy a piac hogyan tudta az általában komoly eredményeket hozó IV. negyedévet teljesíteni úgy, hogy épp a második hullám korlátozó intézkedései között kellett volna felfuttatni az értékesítést. Ez egy olyan piaci környezetben rendkívül komoly kihívás, ahol a lakossági megtakarítási potenciált egyre jobban nyomja a válság okozta negatív gazdasági hatás.
2. A vírusjárvány első időszakában még újfent igazolva láthattuk annak az axiómának az igazságát, hogy a bajban az emberekben felértékelődik a biztonság iránti vágy – ez magyarázhatta, hogy bizonyos, objektíven visszaeső területeket (utasbiztosítások) leszámítva nem éreztünk számottevő gyengülést. Ha az év első felében valóban rendelkezésre áll már a vakcina és legkésőbb a második félévtől elindul a gazdasági felemelkedés, akkor a szektornak várhatóan azzal kell majd szembesülnie, hogy a lakosság jelentős része az elmaradt fogyasztást próbálja majd pótolni. Ilyen időszakban ugyan nehezebb feladatot jelent az öngondoskodásra, az előre tervezésre való figyelemfelhívás, de a gyors fellendülés mindannyiunk érdeke. Jövőre is komoly kihívást jelent és sok erőforrást köt le a folyamatosan változó szabályozói környezetnek való megfelelés. Az immár szokásosnak mondható megfelelési feladatokon túl a 2021-es évben március 10-től az ESG (Environmental, Social, Governance) - implementáció okoz majd többletfeladatot az egész szektornak.
3. Azt már korábban jeleztem, hogy egyértelműen jól vizsgázott a szektor a digitális ügykezelés területén, ezen a téren minden szereplő komolyan előrelépett a 2020-as évben, s a végrehajtott fejlesztések a jövőben is segítenek majd az ügyfelek még színvonalasabb kiszolgálásában. Szűkebb környezetünkben úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a piacon azon szereplő között volt a Posta Biztosító, akiknek sikerült a járvány okozta hatásokra választ adó, speciális termékeket megjelentetni: a home office biztosításunk jó eséllyel szolgálni tudja majd a vírus utáni időszakot is, hiszen jól látható az a trend, hogy az élet rendes kerékvágásba zökkenése után is – a jelenleginél persze visszafogottabb formában – fennmarad majd az otthoni munkavégzés. Ugyancsak szép jövőt jósolok a belföldi utasbiztosítási termékünknek is, mivel arra számítunk, hogy a hazai turizmust támogató intézkedések – pl. a SZÉP-kártyára történő juttatások kedvezőbbé tétele – miatt a következő években is jelentékenyen emelkedik majd a belföldi turizmus. A hello márkánk kerékpáros biztosítására pedig a pandémiás helyzet pozitív hatással volt, hiszen sokan választották a tömegközlekedés helyett a kerékpárt elsődleges, vagy másodlagos közlekedési eszközként, ami várhatóan a válság után is így marad.
Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító
1. A biztosítási szektor minden szereplője ugyanazon a nehezített pályán mozgott 2020-ban. Minden társaság kereste a gyors válaszokat a COVID-19 okozta új helyzetre ill. ezen túlmutató, a jövőt megalapozó új megoldások is születtek, felgyorsultak a digitális fejlesztések. Az UNION kapcsán arról tudok beszámolni, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk gyorsan, rugalmasan és bátran reagálni a kihívásokra. Ez fókuszált csapatmunka eredménye, amire én is, mindannyian nagyon büszkék vagyunk.
2. Tovább kell dolgoznunk a még nagyobb ügyfélélmény érdekében, ma már rég nem csak a termék milyenségéről szól a biztosítás. De ugyanilyen fontos a munkáltatói márkaépítés, munkavállalóink elkötelezettsége is. Az idei év is bebizonyította, hogy elhivatott munkatársakkal hegyeket tudunk megmozgatni.
3. Az UNION kompozit biztosító, széles palettán kínál magas színvonalú termékeket, szolgáltatást ügyfelei számára. 2021-ben az UNION Biztosító tovább erősíti piaci pozícióját mind az élet mind a nem élet szegmensben és továbbra is piacformáló szerepet kíván betölteni az egészségbiztosítások terén. Fókuszban lesz továbbá – ahogy az előbb kiemeltem – a még nagyobb ügyfélélmény és munkatársaink elégedettsége, támogatása.
Holló Bence leendő vezérigazgató, NN Biztosító
1. Egy soha nem látott válságot élünk meg, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásai gyakorlatilag minden család életét érintik. Ilyen helyzetekben a biztosítókra kiemelt szerep hárul, hiszen a feladatunk azoknak a fokozott kockázatoknak a csökkentése, amelyekkel ilyenkor az emberek szembesülnek. Az NN Biztosítónál mind az egészségügyi, mind pedig az anyagi védelem erősítésében ott állunk ügyfeleink mellett. Először is a koronavírust már a kezdetek óta sem kezeltük kockázatkizárási tényezőként, a COVID-19 fertőzéshez kötődő káreseményeknél is változatlanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. Sőt, május elején 6 hónapról 2 hétre rövidítettük a szerződéskötéstől számított türelmi időt koronavírusos megbetegedés miatti kórházi ápolás esetén, hogy ezzel is könnyítsük a bajba jutott családok helyzetét. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években az NN-nél nagy hangsúlyt fektetettünk saját működésünk fejlesztésére, ezek az invesztíciók pedig a járvány kapcsán is meghozták a gyümölcsüket. A pandémia teljes ideje alatt stabilan, változatlan minőségű kiszolgálással tudtuk kiszolgálni ügyfeleinket, gyakorlatilag zökkenőmentesen tudtunk átállni az online üzemmódra, bevezettük a 100 százalékban online értékesítési megoldásunkat és kiterjesztettük az online ügyintézési lehetőségeinket. Ennek köszönhetően az NN Biztosító idén is nagyon jól teljesített a fontos kulcsmutatókban, a sikeres ügyfélmegtartás mellett pedig sikerült tovább erősítenünk a pozíciónkat az életbiztosítási üzletágban.
2. Idén a szektor megmutatta, hogy rendkívüli időkben is változatlanul számíthatnak ránk az ügyfelek, és jelentős újításokat is képesek vagyunk záros időn belül megvalósítani az érdekükben. Ez annál is fontosabb, mert a pandémia – bár remélhetőleg más dinamikával, de – 2021-ben is befolyásolni fogja az életünket, így számolnunk kell ennek gazdasági hatásaival is. Úgy gondolom, jövőre megint egy újfajta működésre kell tudnunk átállni, ami nem lesz még ugyanolyan, mint a korábbi életmódunk, de már jelentősen el fog térni az idén megszokottaktól is. Az emberek vélekedése is átrendeződik: teljesen máshogy állunk a betegséghez, illetve az egészségünk és a megélhetésünk védelme érdekében megtehető lépésekhez. Ezekre az új igényekre és az újból változó környezetre kell tudnunk biztosítóként jól reagálni, és releváns támogatást nyújtani a családoknak.
3. Ezekhez az igényekhez alkalmazkodva tervezzük a további fejlesztéseinket a termékek és az értékesítési csatornáink terén. Termékoldalon máris látható, mennyire megnőtt a lakosság körében a jövedelempótló, a hitelbiztosítási, valamint az egészségügyi biztosítási termékek iránti igény. Ennek megfelelően ezeken a területeken fontos újításokra készülünk már az év elejétől. Emellett tovább erősítünk az életbiztosítási területen is, hogy segítsük az embereket felkészülni a váratlan helyzetekre. Mindezek megvalósításában tovább haladunk az ügyfelek kényelmét és biztonságát segítő digitális megoldásainkkal is, ideértve az értékesítést, ügyfélkiszolgálást és az ügyféligények pontosabb megismerését, hogy igazán igényre szabott ajánlattal állhassunk rendelkezésükre. Az NN jövőre ünnepli magyarországi történelme 30 éves évfordulóját, így ennél is nagyobb lendülettel készülünk 2021-re, hogy ezeket a céljainkat megvalósíthassuk.
Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító
1. 2020 egy különleges év volt. A terveinket kivétel nélkül megvalósítottuk, viszont szinte mindent kicsit máshogy, ahogy eredetileg terveztük. Tovább folytattuk az ügyfélalapú struktúrára való átállásunk, és már nem csak Magyarországon hanem az UNIQA Biztosító tapasztalatain alapulva az összes UNIQA leányvállalat is hasonló struktúrára állt át az év végével. Itthon mi olyan dolgokat vittünk véghez home officeból, amik a normál körülmények között is kiemelkedő eredménynek számítanának. Idén a CHERRISK lett Magyarország első olyan nemzetközi insurtech vállalkozása, amely tavasz óta külföldön is online értékesít lakossági biztosításokat. Ráadásul úgy, hogy ezt egy magyarországi fejlesztési központtal tesszük. Mára több mint 60 ezer user van Németországban és több mint 110 ezer Magyarországon az ecosystemában. Mindeközben az UNIQA Biztosítóban tovább növeltük az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, köszönhetően azoknak a digitális fejlesztéseinknek amelyek lehetővé tették az ügyfélszolgálatunk számára is az otthonról való munkavégzést, értékesítésben pedig a digitálisan támogatott eladásokat. A legnagyobb eredmény vagy sokkal inkább élmény számomra az, hogy az elmúlt évek során egy olyan csapatot építettünk aki az ilyen nehezen tervezhető körülmények között is mindent megtesz azért, hogy az előzőket elérhessük. 2020-ban a pénzügyi mutatóink is az elvárások szerint alakultak, várhatóan idén érjük el az elmúlt évek lenagyobb adózás előtti eredményét is. Idén felkészültünk a következő évekre melynek vezetői oldalról egyik oszlopa a biztosító Elsőszámú vezetői feladatait 2021. januárjától átvevő Dinsdale Julianna, én pedig a biztosító felügyelőbizottság elnökeként támogatom stratégiailag a további fejlődésünket.
2. A biztosítási iparág mindig egy 10-15 hónapos lemaradással követi le a gazdaság változásait. Jellemzően ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedek tapasztalatit, a gazdasági válságok első éve – így a 2020 is – mindig egy jobb év a biztosítóknak általában, mint a gazdaság többi szereplőjének. Ez az üzlet alapvetően hosszútávú portfolió építési logikájából adódik. A „fekete leves” mindig a 2.-3. évben következik be. A mi esetünkben a 2. év pedig a 2021-es év lesz. Ilyenkor van az amikor a gazdaság lassulásból adódó hatások utolérik a biztosítási szakmát, és az általános költségcsökkentési törekvések miatt - mind a lakossági mind a vállalati szektorban - nyomás nehezedik a biztosítási díjakra. Ez a nyomás egy alacsonyabb új értékesítési volumen mellett egy komolyabb feladat elé állítja a társaságokat. Kalandos évek lesznek a következők, nem beszélve az elmúlt időszak akvizíciói miatt végbemenő változásokról. A szektor folyamatosan koncentrálódik, ez a menedzsment és vezető pozíciók csökkenését és koncentrálódását is jelenti mind értékesítési mind biztosítástechnikai oldalon, ez a hatás közép és hosszútávon egy különös csavart is adhat majd a következő éveknek.
3. Az előzők miatt 2021-ben a hatékonyság és díjbevétel növelő innovációk fognak előtérbe kerülni, az árakra nehezedő nyomás miatt. Az UNIQA Biztosítónál mi is ezeket célozzuk meg. Új értékesítési csatornák fejlesztése és új partnerek bevonása lesz a fókuszban, szerencsések vagyunk hiszen a CHERRISK-en keresztül mi egy jóval nagyobb piacon is ott vagyunk Németországban. A hatékonyság növelés pedig elsősorban a kötvényadminisztrációs és kárrendezési területeken lesz jellemző. Véleményem szerint a klasszikus termékek „hatékonyabb előállítására” fokuszálnak majd a fejlesztések.
A nyolc legnagyobb hazai biztosítót 2019-es díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Jó hír: földrengési károkra érvényes a lakásbiztosítás
Rossz hír: sok a régi biztosítás, csalódás lehet a kártérítés
Jó hír a tegnapi földrengés esetleges hazai károsultjainak, hogy erre a természeti csapásra a legegyszerűbb lakásbiztosítás alapján is jár kártérítés. Az igényt azonban öt munkanapon belül be kell jelenteni a biztosítónál. Rossz hír viszont: a magyarok 70 százalékának annyira elavult a biztosítása, hogy ha esetleg leégne a háza, újjáépítésre a mai árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét kaphatná meg kártérítésként – figyelmeztet a tegnapi, Magyarországon is érződött horvátországi természeti csapás kapcsán a CLB biztosítási alkusz.
Sorra érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz a tegnapi – december 29-ei – földrengés során keletkezett hazai károkról, szerencsére azonban nem tömegével és főleg nem nagy eseteket jeleztek a károsultak. A legtöbben betört ablakokról, lepottyant és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be – mondta Németh Péter. Annak ellenére, hogy szerencsére nem hallani óriási hazai veszteségekről, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék náluk. A szakértő szerint érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez. Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban az ügyféltől függ – jegyzi meg Németh. Pontosabban attól, hogy kinek, mennyire aktuális a biztosítása, vagyis a szerződése időnkénti megújításával követte-e a tulajdonos az értéknövekedést. Egy egyszerű faljavítást, vagy csőrepedést természetesen be fog tudni árazni és annak megfelelő kártérítést fizetni a biztosító, ám ha valakinek most a félmillió forintos tévéje „szállt” el a rengés következtében, de a biztosításában még egy jóval régebbi és lényegesen olcsóbb készülék szerepel, akkor csak az annak megfelelő kisebb összeget fogja kapni kártérítésként – magyarázza Németh.
A ketyegő bomba
A biztosításban való értékkövetésnek azonban a megrongálódott műszaki berendezések pótlásánál jóval fontosabb szerepe is van, hiszen ez határozza meg azt is például, hogy mekkora újjáépítési kártérítést lehet kapni egy nagyobb katasztrófában, tűzben, viharban megrongálódott, netán elpusztult ingatlanra – magyarázza a CLB szakértője. Németh szerint egy ilyen helyzetben a magyarok 70 százaléka nagy bajban lenne, ugyanis, a pár évvel ezelőtti hazai "ingatlanboom" óta szinte senki nem követte a biztosításával az akkor hirtelen megugrott árakat vagyis, nem „aktualizálta” a biztosítási értéket. Ennek következtében például egy régen biztosított, s most leégett ház újraépítésére a jelenlegi árak alapján szükséges összegnek legfeljebb a felét adhatja a biztosító. Csak azért, mert a tulajdonos elfelejtette az új értékhez igazítani a szerződését – magyarázza Németh. Ilyenkor a károsultak a biztosítókat szidják, pedig egyszerűbb lenne 2-3 évente átnézni a szerződésében meghatározott értéket. A CLB kommunikációs igazgatója szerint a megújítás elmulasztása olyan ketyegő bomba, amely egy tragédiát követő kártérítési összeg meghatározásakor robban.
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével könnyen összehasonlíthatja az ajánlatokat és megkötheti lakásbiztosítását:
Lakásbiztosítás ajánlatok >>
Fontos határidő jön az autósoknak, ezt még idén el kell intéznie mindenkinek
Az év utolsó napja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél fontos határnap - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni.
Becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását.
AKI AZ ÚJ SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉT ELMULASZTJA, MÁR JANUÁR 1-JÉTŐL FEDEZET NÉLKÜL MARAD,
és amellett, hogy súlyos kockázatot vállal, a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - figyelmeztetett a FBAMSZ.
Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke szerint azoknak is célszerű utánajárniuk szerződésük sorsának, akik időben intézkedtek ugyan az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.
Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március 1-jéig van lehetőségük, a biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.
forrás: origo.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Nem biztosítással megy ez, öcsém! – Így lesz a nagy arcból pár tízezres kiadás helyett milliós bukta – Minden autóst érint
Talán nem is létezik olyan autós, aki jó szájízzel fizeti be a kötelező biztosítást, míg mások egyenesen legyintenek rá, pedig óriási kiadásoktól menthetjük meg magunkat, ha figyelünk a befizetési határidőkre.
A KGFB, vagyis a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, mint ahogy a nevében is benne van, elengedhetetlen feltétele annak, hogy járművel részt vegyünk a forgalomban. Nem elég egyszer megkötni, érvényben is kell tartani a díjak befizetésével. Olyan fontos, mint a fékrendszer vagy a volán maga, azaz nélküle egy métert sem érdemes kimerészkedni autós társaink közé, mert hamar megüthetjük a bokánkat. Mutatjuk hogyan!
Nem biztosítással megy az autó, akkor miért is kéne nekem ezt mindenképpen befizetnem?
Egyértelműen nem csak azért, mert kötelező, bár ebből adódóan igen komoly szankciókra számíthat, aki nem törődik a biztosítása életben tartásával. Először is ott van a tény, hogy bár ma már nem szükséges a biztosítást igazoló papírokat magunkkal hordani a kocsiban, de a rendőrség egy egyszerű közúti ellenőrzésen is szúrópróbaszerűen lekérdezheti a központi rendszerből, hogy rendelkezünk-e azzal. Ha nem, mert mondjuk nem fizettük a díjakat és 60 nap elteltével a biztosító megszüntette a szerződésünket, akkor vagy figyelmeztetésben részesülünk, vagy jön a helyszíni bírság, melynek tétele 50 ezer forint is lehet, rosszabb esetben pedig szabálysértési eljárást indít az igazoltató rendőr ellenünk, aminek a következményeként akár 300 ezer forintig terjedő bírságra, illetve a jármű forgalomból való kivonására is számíthatunk.
Visszamenőleg is fizetni kell, ha megszűnt a biztosításunk!
Bizony, érvényes kötelező biztosítás nélkül nem csak a rendőr nyúlhat bele mélyen a zsebünkbe, hanem a biztosító is. Ha nemfizetés miatt szűnt meg az előző biztosításunk, akkor KGFB-t újra kötni csak annál a biztosítónál tudunk, ahol előzőleg is volt kötvényünk. Ilyenkor csak úgy lehet újra érvényes biztosításunk, ha egyben kifizetjük a szerződés megszűnését eredményező tartozást és mellette a megszűnéstől egészen az újrakötésig fennálló időszakra a fedezetlenségi díjat. Ez utóbbi igencsak súlyos összeg is lehet, hiszen napi díjat kell számolni, az autónk teljesítményétől függően 560-1210 forintot (fedezetlenségi díjak itt) . Két hónapja nincs már érvényes biztosításod? Sebaj, egy mai átlagos, 150 lóerős (115 kW) autó esetében ez potom napi 1110 forint, azaz nagyjából 66 ezer forintos kiadásod lesz még a KGFB-díjon felül!
Én nem hibázok, a biztosítás én magam vagyok!
Szép lenne, ha ez így lenne, de mint tudjuk, senki sem tökéletes. És ezzel el is érkeztünk arra a részre, hogy miért is kell folyamatosan fizetnünk, pedig már jó ideje nem okoztunk semmi galibát. A lényeg, hogy emberek vagyunk, nem látjuk a jövőt, hibázhatunk, a játékszereink, amivel az utakon közlekedünk, pedig nem 200 forintos dolgok. Érthető, hogy ez egy társasjáték, így nem csak a saját tulajdonunkért, hanem a többi ember becsben tartott közlekedő eszközeiért is felelősséggel tartozunk. Képzeljük csak el, ha nem létezne a KGFB a világon, hogyan is nézne ki egy baleset! Megtörténik a baj, majd mindenki megy szépen újjáépíteni a saját zsebből az autóját. És persze, vitatkoznánk a tételek nagyságán. Na, de én miért fizessek, ha tényleg vigyáztam az autómra és vétlen félként kerültem abba a kínos és költséges helyzetbe? Ugye? Ilyenkor jön jól, ha a balesetet okozó sofőrtársam biztosításával ki tudom kerülni a saját költségeimet. Az általam fizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tehát nem az én káromat, hanem az általam okozottat téríti meg. Persze, az egy másik kérdés, hogy végül tényleg az utolsó fillérig kártalanítva lesz-e mindenki – például egy helytelenül kitöltött baleseti bejelentő miatt –, de ez már egy teljesen másik sztori, amivel majd egy későbbi cikkben foglalkozunk.
A pár tízezer forintos csekkből így lesz pillanatok alatt többmilliós kiadás!
Azért vizsgáljuk meg a dolgot a másik oldalról is, abból a nézőpontból ugyanis még jobban fájhat a biztosítás hiánya. Tegyük fel, figyelmetlenek voltunk, nem fizettünk a biztosítónak, aki nemes egyszerűséggel levette rólunk emiatt a kezét. Megyünk a dolgunkra éppen kocsival, szól a zene, szép idő van, a gondolataink messze tájon járnak, vagy éppen csak azért bambulunk el, mert hosszú volt az esti műszak. Egy pislantás és máris kimaradt egy elsőbbségadás tábla, csattanás, a kocsi törik, nem csak a miénk, hanem azé is, akit sikerült felküldenünk ezzel a mozdulattal a járdára. A rendőrség megérkezik, majd elkezdi felvenni az adatokat, a sérültekkel közben a mentősök foglalkoznak. Ezen a ponton még lehet, hogy nem törődünk a biztosítási sztorival, de mire felépülnénk, már jön is a levél, hogy lezárult az eljárás, kiderült, hogy mi voltunk a hunyók. Na, igen, csak közben az előző biztosítónk is feltette a kezét, hogy neki már hivatalosan semmi köze hozzánk, így átadta az ügyet a Magyar Biztosítók Szövetségének, a MABISZ-nak. Ez az a szervezet, ami ilyenkor kártalanítja a vétlen felet, a kifizetett összeget és a hozzá kapcsolódó járulékokat pedig egyben követeli, akár behajtásos alapon is a balesetet okozótól. Most képzeljük el, hogy mondjuk egy méregdrága Mercedest ütünk ki, menteni is kell bőséggel, a számjegyek pedig csak pörögnek azon a bizonyos számlán. 7 millió forintos kár az autóban és 2 millió forintos mentési költség? Nagyon könnyen összejöhet hasonló tétel, személyi sérülés vagy haláleset bekövetkeztével pedig még komolyabb összegekkel kell számolnunk. Nincs mit tenni, fizetni kell. Ugye, jobb lett volna valahogy kiszurkolni azt a pár tízezer forintos összeget?
Nem tanul az ember, amíg a saját bőrén nem tapasztalja meg!
Sajnos, úgy tűnik, hogy a hasonló sztoriknak maximum csak pillanatnyi elrettentő ereje van, a MABISZ felmérése szerint ugyanis még a mai napig is több tízezer jármű közlekedik az utakon érvényes kötelező biztosítás nélkül. Pedig, a rizikó nagy, ez egy olyan szerencsejáték, amiben sosem nyerhetünk. A baj pillanatok alatt megtörténhet bárkivel és bárhol. Ilyenkor jó tudni, hogy van mögöttünk valaki, aki segít a költségek rendezésében, nem pedig a család és a fél utca megtakarított pénzét kell egyben kifizetni az általunk okozott baleset elszenvedőjének. Figyeljünk oda, hiszen kötelező, de tényleg jó, ha van!
forrás: blikk.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Ezek a legjobb biztosítók 2020-ban
Idén is átadták a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó díjakat. Négy kategóriában a Generalit, egy kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosítót (EUB) tartották a legjobbnak az alkuszok.
Idén immár 17. alkalommal ítélte oda a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat. A szavazáson résztvevő független alkuszok a különféle értékelő kérdésekre összesen közel húszezer választ adtak, amelyek alapján 2020-ban az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:
- a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, a személybiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali,
- az utasbiztosítás kategóriában az EUB kapta meg az alkuszszövetség első díját.
- A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat ugyancsak a Generali vehette át.
- A díjazottak között kiemelkedő teljesítményt nyújtott az Aegon is: két kategóriában a második, két további kategóriában pedig a harmadik díjat hozta el.
A Biztosítási Nagydíj átadására hagyományos módon, a FBAMSZ által évente megszervezett siófoki Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás keretében kerül sor minden év szeptemberének végén. A koronavírus-járvány miatt a konferencia idén elmaradt, a díjazottaknak ezúttal online ceremónia keretében gratulált a szövetség.
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 88 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
forrás: azenpenzem.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is
A koronavírus-járvány betett az új autók piacának, ami a casco biztosításokra is rányomta bélyegét. Az elmúlt években 5-6 százalékkal nőtt a szerződések száma, idén azonban összesen alig több mint egy százalékkal – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Drámai mértékben zsugorodott idén az újautópiac, emiatt megtörni látszik a cascopiac öt éve tartó felívelése. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint szeptember végén 996588 darab casco szerződést tartottak nyilván, ami mindössze egy százalékkal több, mint tavaly év végén volt. Hazánkban a casco állománya alig több mint egyhatoda a kgfb állományának, míg díjbevétele meghaladja a kgfb-díjbevétel 40 százalékát. (A gépjárművek - beleértve a buszokat, motorkerékpárokat, tehergépkocsikat és a vontatókat is - 21,3 százalékára kötöttek casco biztosítást a KSH tavaly év végi adatai szerint.) Ebben az alacsony arányban persze szerepet játszik az is, hogy a személygépkocsi-állomány átlagos kora igen magas, 14,4 év, ráadásul évről évre emelkedik. Casco biztosításokat pedig jellemzően új, illetve fiatalabb autókra kötnek.
A statisztikákban szereplő cascoszám ráadásul nem is jelent ugyanennyi teljes körű biztosítást, sok ugyanis az úgynevezett részcasco, amely csak bizonyos típusú biztosítási események, például csak totálkár vagy lopás esetén térít. Emellett léteznek olyan casco biztosítások is, amelyek csak limitált díjért limitált összegig térítik meg a gépjárművekben keletkezett károkat.
Ami a károkkal kapcsolatos kifizetéseket illeti, a csökkent lakossági autóhasználat nyomán az idei második negyedévben ugyan alacsonyabb volt a bruttó kárráfordítás a tavalyinál, azonban az első és a harmadik negyedévben magasabb. Így összességében nem várható, hogy egész évben a tavalyinál jelentősen alacsonyabb lesz a kárkifizetés. A gépjárműalkatrész-árak, a szervizek növekvő munkaerőköltségei önmagukban is növelik az autós biztosítások kárráfordításait.
A casco díjakban természetesen meglehetősen nagy szórás figyelhető meg, több tényező is befolyásolja, legfőképp a fedezet terjedelme (teljes körű vagy részleges), de függ az ügyfél által választott önrész mértékétől, a díjfizetés gyakoriságától és módjától is. Emellett több biztosító díjkedvezményben részesíti a kgfb-t és a cascót együtt kötő ügyfeleket. Egyre többen kötnek a casco biztosítások mellé kiegészítő biztosításokat, például asszisztencia szolgáltatást, vagy önrészbiztosítást. Több biztosítónál aktív kárrendezésre is lehetőség nyílik, amikor önrész levonása és a casco bónusz elvesztése nélkül, a casco terhére történik a kárrendezés, a biztosító pedig utólag elszámol a károkozó fél kgfb biztosítójával. Ez különösen a bonyolultabb, például rendőrségi eljárással/perrel együtt járó esetekben előnyös, hiszen az ügyfél sokkal gyorsabban juthat kártérítéshez.
forrás: azenpenzem.hu
CLB TIPP: Számítsa ki a biztosítók casco ajánlatait gépjárművére online, néhány perc alatt:
Casco kalkulátor >>
Itt vannak a számok: ezekben a megyékben óriási pusztítást végzett idén az időjárás
A koronavírus-járvány ellenére a gazdák egész évben keményen dolgoztak, a szélsőséges időjárási jelenségek azonban idén is komoly kihívások elé állították őket. A Groupama Biztosító adatai szerint 2020-ban a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban a jégeső mellett a tavaszi fagyok okozták. Jó hír, hogy a magyar gazdák egyre tudatosabbak, a vagyoni jellegű károk biztosítása is egyre elterjedtebb körükben. Idén a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64%-os díjvisszatérítést kapnak a gazdák a legelterjedtebb „A” típusú növénybiztosítások esetében.
2020-ban a súlyos gazdasági hatásokkal is járó pandémia még inkább felhívta a figyelmet az agrárium stratégiai szerepére - írja közleményében a Groupama Biztosító. A gazdák tavasszal, a kijárási korlátozások idején sem álltak le, mindent megtettek, hogy az ország belső ellátását biztosítsák. A szélsőséges időjárás azonban idén sem kímélte a termőterületeket.
A Groupama Biztosító éves összesítése szerint továbbra is a növényállományokat érintik leginkább a károk: kárbejelentéseinek 87%-a ehhez kapcsolódott 2020-ban is. Az idei évben a jégeső mellett a tavaszi fagy okozott nagy gondot, az április eleji mínuszok elvitték szinte az egész kajszi- és az őszibarack termést és sok helyen a szilvát is az országban. A több mint egymilliárdos növénybiztosítási károkon belül így a legtöbb kifizetést is a jégesőhöz (60%) és a tavaszi fagykárokhoz (27%) kapcsolódóan teljesítette a biztosítótársaság.
A mezőgazdasági károk 40%-a két megyére koncentrálódott
Különösen két megye volt kitéve a hektikus, kiszámíthatatlan időjárás következményeinek. A Groupama Biztosító szolgáltatásainak jelentős része, a mezőgazdasági kárkifizetések 40%-a Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdák kárait enyhítette. A biztosítótársaság legnagyobb összegű kárkifizetései is ezekhez a megyékhez kapcsolódnak: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 68 millió forintos fagykárra, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig 30 milliós jégkárra is teljesített kifizetést ügyfelei számára.
A mezőgazdaság az egyik legkiszolgáltatottabb területe a gazdaságnak, ezért kiemelten fontos a gazdák számára a megfelelő biztosítás kötése - emelte ki Baranyi Szabolcs a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója. Az évről-évre egyre jelentősebb nagyságú állami díjtámogatás ehhez komoly segítséget jelent számukra. Jó hír a gazdáknak, hogy az idei díjtámogatás mértéke az Agrárminisztérium legfrissebb bejelentése alapján a korábbi években megszokotthoz képest jóval magasabb. A legszélesebb körben köthető „A” típusú növénybiztosítások esetében 64%-os díjvisszatérítést kapnak 2020-ban a gazdák, de a kertészeti, illetve a szántőföldi növényekre köthető „B” és „C” típusú növénybiztosítások esetében is 40-40%-os visszatérítésre számíthatnak.
A biztosítótársaság tapasztalata szerint a gazdák egyre tudatosabbak, folyamatosan nő a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokat kötők aránya. Emellett egyre többen ismerik fel a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosításának fontosságát is. A termelőkre specializált vagyonbiztosításokkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, növényi termékeket is biztosítási védelem alá lehet helyezni. A Groupama Biztosítónál 2020-ban 12%-kal nőtt a mezőgazdasági vagyonbiztosítási állomány.
forrás: agrarszektor.hu
Antal és a villámlás esete
Az idei év megmutatta, hogy mennyire kiszámíthatatlan gazdasági és társadalmi környezetben kell működnie, túlélnie egy vállalkozásnak. Amikor ennyire kiélezett a helyzet, más se hiányzik egy cég számára, mint hogy tönkre menjen a présgép, a külföldi partnernek szánt árut szállító kamion felboruljon, vagy hogy valami baleset érje munkavégzés közben az egyik dolgozót, és a sort lehetne folytatni még hosszan. Ilyenkor még fontosabbá válik, hogy amennyire lehet, védve legyenek az ehhez hasonló károktól, balesetektől, bajoktól. A vállalkozások számára számos biztosítás létezik, amelyek a napi működésben bekövetkező váratlan helyzeteket segítenek kiküszöbölni. A vállalkozások számára számos biztosítás létezik, amelyek ezt a kockázatot segítenek kiküszöbölni - ezeket mutatjuk be különböző példákon keresztül.
Eszterék és az üzemszünet-biztosítás
Eszterék pékséget üzemeltetnek. Az egyik keverőgép és az egyik sütő is egyszerre mondja fel a szolgálatot, mert a közeli trafóállomás meghibásodása folytán az áram ingadozás géptörést okozott. Jó pár napba beletelhet, mire kijön a szerelő, ha egyáltalán meg lehet azokat javítani, egy újra kicserélni pedig azon túl, hogy nem két fillér, ugyancsak elmegy néhány nap. Ennél nagyobb gond, hogy a kieső idő alatt, ha nem is áll le a pékség, jóval kevesebb pékáru készül, ezáltal tetemes forgalomkiesést szenvedhetnek el. Eszterék a vállalkozás működtetéséhez hitelt vettek fel, így akár sül a kenyér, akár nem, a törlesztést fizetniük kell, ahogyan a bérelt helyiség díját és a rezsit is. Hogy mérsékeljék a forgalom visszaesését, amíg nem üzemelik be az új keverőt és az új sütőt, megkérik a dolgozókat, hogy maradjanak bent a pékségben a szokásosnál hosszabb ideig, de ekkor már a túlórát is fizetniük kell számukra. Létezik géptöréshez kapcsolódó üzemszünet-biztosítás, amellyel a vállalkozás nemcsak az elmaradt hasznához jut hozzá, de minden, az üzemszünettel kapcsolatban felmerült indokolt többlet költségét is megtéríti a biztosító.
Antal és villámlás
Antal könyvelő, két másik kollégájával összeállva visznek egy könyvelő irodát. Irodájukban a vihar és azt az követő felhőszakadás miatt megsérült a tető és a plafonról leszakadt darab miatt pedig eltört a légkondicionáló vezeték. Szerencsére a könyveléshez szükséges dokumentumok nem mentek tönkre, de a helyiségben így is tekintélyes a kár: a plafon megjavítása mellett a laminált parkettát is ki kell cserélni, vízvezetékszerelőt is hívniuk kell, és tönkrement mindhárom laptop és a nyomtató is. Szerencsére Antalék előrelátók voltak, tűzre és elemi károkra rég biztosították a vállalkozásukat, illetve az annak helyt adó irodát.
Bérlői – és bérbeadói felelősségbiztosítás
Egy KKV-nak minősülő vállalat bérli a raktárát, azonban neki felróható okból tüzet okoznak a munkásai, a raktár leég. Tetemes a kár, és a bérlőnek meg kell térítenie a bérbeadónak okozott kárt. Ilyen esetben segíthet egy bérlői felelősségbiztosítás. A bérlő megmenekül ettől a nagy kiadástól, mert a biztosítója állja a cechet.
Ellenkező előjellel is jól jön a biztosítás. Egy sok irodát és csarnokot kezelő, bérbeadó cég úgy ad bérbe egy raktárat, hogy nem cserélték ki az elhasználódott vízcsöveket, az egyik nagy nyomócső eltörik, és a bérlő árukészletének nagy része elázik, használhatatlanná válik. Ha a bérbeadó kötött bérbeadói felelősségbiztosítást, akkor a kárt helyette a biztosítója téríti meg.
Törött lábujjak és a munkáltatói felelősségbiztosítás
Egy munkavállaló oszlopállítás során kiesik a darukosárból. Nagy a baj, mert mindkét lába és a medencéje is eltörik, maradandó egészségkárosodást szenved. Hosszan tart a rehabilitáció, addig fizetést nem tud szerezni, és a későbbiekben nem lesz már képes hasonló munkát végezni. Van két kiskorú gyereke, akiről gondoskodnia kell. Több milliós, vagy akár tízmilliós nagyságrendű vagyoni kártérítést és sérelemdíjat is megítélhet a balesetet szenvedett munkavállalónak a bíróság, sőt, havi járadék fizetésére is kötelezheti a munkáltatót. Ezen felelül a társadalombiztosítás is benyújtja a számlát, mert megállapítást nyert hogy a munkavédelmi szabályok megsértése okozta a munka balesetet. Egy másik esetben nem ekkora baj történik, épp csak elcsúszik az egyik alkalmazott a felmosott padlón, eltörik két lábujja, és a bokája úgy sérül, hogy nem ússza meg műtét nélkül. A munkavállaló egészségügyi ellátásának költségét a munkáltatóval fizettetik ki. Egy harmadik esetben egy biztonsági őr észreveszi, hogy betörők vannak a raktárban, rájuk ijeszt, de azok rátámadnak, az őr súlyos fejsérülést szenved. Kárigényt támaszt a munkáltatójával szemben, a bíróság jogosnak ítéli. Mindhárom esetben jó, ha van munkáltatói felelősségbiztosítás, mert nem a vállalkozást terheli a nagy kiadás.
Balul sikerült vitorlázás
Péterék családi cége szintet készül ugrani. Közel van a megállapodás egy nagy vevővel. Üzletfelét Péter egy hajóúton szeretné meggyőzni arról, hogy érdemes cégétől rendelni az árut. Péteréknek van egy vitorlás hajójuk, azt használnák. Az út során azonban valami gikszer történik, a vitorlás viharba kerül, meg is sérül, sőt, az üzleti partner felesége elesik a fedélzeten, és eltöri a kezét. Csőstül jön tehát a baj, Péteréket mégis kihúzza a csávából, hogy van a vízi járműre biztosításuk, amely nemcsak vagyonbiztosítást, hanem balesetbiztosítást is magába foglal, így a vitorlás javítási költsége mellett a személyi sérülés miatti kártérítés sem a vállalkozás kasszáját terheli.
Vezetői felelősségbiztosítás
Ha egy középvállalat kárt okoz egyik üzleti partnerének, vagy például környezetszennyezési kárt okoz a telephelyének otthont adó településnek, esetleg egyik alkalmazottja munkahelyi balesetet szenved munkáltatói gondatlanság miatt, akkor a károsult személy, cég, település a károkozó cégtől várhatja a kár megtérítését. De előfordulhat az is, hogy a kártérítésre kötelezett cég a saját tisztségviselőjével szemben próbál meg fellépni, megpróbálhatja elérni, hogy a kártérítésből vegye ki a részét – akár szándékosan okozta a bajt, akár nem. A vezető tisztségviselői felelősségbiztosítás – amelyet köthet a cég a tisztségviselője részére– akkor tesz szolgálatot, amikor kárt okoz a cég, és a vezető tisztségviselő is felelősségre vonható. Ha a tisztségviselő pert kap a nyakába, és a bíróság meg is állapítja a felelősségét, akkor helyette a biztosító állja a cechet, azaz a tisztségviselő nyakába varrt kártérítést, a jogi eljárás díjat és így tovább.
Kiborult az áru az útra
Egy gépipari szerelvényekkel kereskedő cég termékeit az ország több pontjára szállíttatja, exportál is, alapanyagainak egy részét pedig importálja. Ha a szállítás során a kamion felborul, és az útra ömlik az áru, amelynek egy része használhatatlanná válik, akár a fel- és lepakolás során néhány raklapot leejt a targoncás, súlyos veszteség keletkezik. De ha kötött belföldi, illetve nemzetközi szállítmánybiztosítást a cég, akkor a kárát megtérítik.
Mérnöki tevékenység felelősségbiztosítása
Egy tervezőiroda üzemcsarnokokat és irodaházakat is tervez, tele vannak munkával. Nagy a hajtás, nem ritka, hogy a tervezők és a mérnökök túlóráznak. Megesik, hogy téved az ember, mulasztást követ el, szakmai hibát vét, vagyis akaratán kívüli kárt okoz. A kárt okozó hibákért kártérítési felelősséggel tartozik a mérnök vagy tervező, mégis, ha van a mérnöki tevékenységre felelősségbiztosítása, akkor mentesül a tervezőiroda a kártérítési kötelezettség alól, pontosabban a biztosítás védelmet nyújt ilyen esetekre. Ez igaz egy sor egyéb szakmára is, amelyekre létezik szakmai felelősségbiztosítás.
Látható, mennyi élethelyzetet képesek kezelni specifikus és általános vállalkozási biztosítások – a felsorolt példák azonban csak egy kis részét teszik ki mindazoknak a vállalkozást esetleg sújtó, a cég életét nehezítő bajoknak, problémáknak, amelyeknél jó szolgálatot tesz a biztosítás.
forrás: 24.hu
CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>